csak-lovak

Lóverseny

Díjugratás:

Az első díjugrató versenyekre a 19. század második felében, Londonban, Dublinban (Royal Dublin Society Show, ez a verseny ma is világhírű), Párizsban és Bécsben került sor. Ebben az időben kizárólag a lovas stílusát értékelték a versenyeken, de a szabályok fokozatosan úgy alakultak, hogy egyre hangsúlyosabbá vált az ugróképesség is.

Amikor 1912-ben olimpiai versenyszám lett a díjugratás, a szabályok még meglehetősen bonyolultak voltak, de a FEI 1921-es megalakulásával megtörtént a szabályok egységesítése, és megkezdődött a modern díjugrató versenyforma kialakulása.

A díjugratás volt az első a lovassportok közöl, ami a televíziós közvetítéseknek és a szponzori szerződéseknek köszönhetően profi sportággá vált. A sportágnak nagy lökést adott a világkupa 1979-es bevezetése, amivel a díjugrató versenyek egész évben folytathatók lettek, és a korábban hagyományosan csak szabadtérben folytatott versenyek télre bekerültek a sportcsarnokba, és eljutottak a világ legnagyobb városaiba.

A díjugratás és annak szabályai

A díjugratás lényegében nem más, mint egy rögzítetlen akadályokból álló, meghatározott területen lévő pálya lelovagolása. Ahogy a versenyek szinte nő, és az akadályok egyre magasabbak lesznek, a sport egyre inkább a kiképzésről, a ló és a lovasa közötti kapcsolatról szól, valamint arról, hogy a lovas mennyire képes a lehető legjobb vonalon végigvezetni a lovat, és hogy milyen a ló ugróképessége.

A versenyen az a lényeg, hogy az akadályok sértetlenek maradjanak. Kezdő szinten rövid, viszonylag egyenes vonalvezetésű pályán kell folyamatosan, jó ütemben és egyensúlyban végiglovagolni. Ahogy fokozatosan nehezednek a pályák, tesztelés alá kerül a ló képzettsége, és az a képessége, mennyire tudja rövidíteni, illetve nyújtani a vágtaugrásait az akadályok között és a kombinációkban, az akadályok pedig egyre nehezebbé válnak.

Minden akadály leverésért 4 hibapont jár, az ellenszegülés, a pályavesztés, a lóról esés és az alapidő túllépése szintén hibapontokat jelent. A klasszikus számokban minden résztvevő, aki hibátlan alappályát teljesít, összevetésben vesz részt, ahol a gyorsaság is számít. Végül az a ló-lovasa páros nyer, akik a legkevesebb hibát követik el és a leggyorsabb teljesítményt nyújtják.

A helyi versenyektől a nemzetközi versenyekig lehetnek vadászszámok, ahol elsősorban a gyorsaság számít; puissance vagy magasugró számok (ahol minden körben emelik az akadályok magasságát, aki ver, kiesik); derbyszámok ( amelyeken természetesen akadályokat is kell ugratni, mint pl.: a híres Hicksteadbenket); stafétaszámok; és pontgyűjtő számok, ahol a lovasnak a lehető legtöbb pontot kell adott idő alatt összegyűjtenie.

Az utóbbi évek legsikeresebb díjugrató nemzetei Németország, Franciaország és Hollandia. Mindhárom ország régóta tenyészt jó ugrólovakat. Nagy Britannia megőrizte jelenlétét e versenyeken, az USA pedig híres jó stílusú, hatékony lovasairól. Évtizedeken keresztül az USA válogatott keretének edzője magyar lovaglótanár, Némethy Bertalan volt. Brazília Nelson Pessoa, és fia, Rodrigo vezetésével bekerült a legjobb nemzetek közé, az 1996-os atlantai olimpián elnyert csapatbronzéremmel.

Díjlovaglás:

A díjlovas bemutató a ló és lovas közötti tökéletes harmóniát és összhangot mutatja be, tulajdonképpen az idomítás alfája és omegája. Már XIV. Lajos hadseregének kiképzésében sokat adtak arra, hogy a katonák lova egy talpalatnyi helyen is engedelmesen mozogjon, forduljon, robbanékony, mégis nyugodt legyen.

A díjlovaglás célja a ló alkatának, mozgásának és képességeinek harmonikus kifejlesztése. A díjlovagló versenyek a nemzetközileg előírt díjlovagló négyszögben zajlanak, ahová a ló kiképzési fokának megfelelően, meghatározott feladatokat írnak ki. A díjlovaglás leglátványosabb formája az úgynevezett Zenés Kűr, ahol a zenével összhangban mutatják be csodálatos gyakorlataikat lovaikkal a lovasok.

Fogathajtás:

A fogathajtás már az ókori görög Olimpiák versenyszámai között is szerepelt. Az első szakszerűen megörökített kocsiverseny Homérosz Iliászában olvasható.
A kocsiversenysport a római császárok korában óriási méreteket öltött. A Circus Maximus Augustus császár korában 150.000 néző, Domitianus uralkodása alatt 385.000 néző befogadására volt alkalmas.
A modern szervezett sport azonban alig több mint 100 éves múltra tekint vissza.
1970-ben tette hivatalos sportággá a Nemzetközi Szövetség (FEI), melynek határozata értelmében az első hivatalos Európa Bajnokságot 1971-ben éppen Budapesten rendezték, négyesfogathajtó kategóriában.

Fogathajtásban a világ élvonalához tartozunk. Egynapos versenyeket főként bemutatás céljából rendeznek, sokszor amatőr hajtók részvételével. A megyei, területi versenyek és bajnokságok általában kétnaposak. A hazai és nemzetközi hivatalos „A” és „B” kategóriás versenyek három napon keresztül folynak.
A versenyeket egyes-, kettes-, és négyesfogathajtó kategóriában rendezik. Ezt kiegészíti a pónifogathajtás is kettesfogathajtó kategóriában.
Maga a fogathajtás három versenyszámból áll. A díjhajtásban vizsgálják a hajtó és a ló kapcsolatát, különleges engedelmességi formulákat. Értékelik a ló ápoltságát, és a hajtóval való összképet is. A maraton hajtás során a fogatoknak általában 6-7 vizes, illetve dombos akadállyal kell megküzdeniük. Az akadályhajtásban egy meghatározott, szűk időn belül kell a versenyzőknek sikeresen célba érniük.
Új színfoltja a fogathajtó sport nemzetközi versenyeinek a mozgássérültek egyesfogat-hajtó világbajnoksága.
A legtöbb hajtó lipicai lovakkal dolgozik, mert hazánkban ennek a fajtának a tenyésztése a legelterjedtebb.
A fogathajtó sport a Magyar Lovas Szövetség legeredményesebb szakága. Fogathajtóinkat jelenleg a világ élvonalában jegyzik.

Military:

Ez a sportág a katonaság által szervezett távlovagló versenyekből fejlődött ki. Először terepversenyekkel, később díjlovaglással egészítették ki a versenyeket. Military International néven 1905-ben, Brüsszelben írtak ki egy összetett versenyt, melyről a sportág elnevezése származik. Nálunk lovastusának és háromnapos versenyszámnak is nevezik, mivel három különböző versenyszámot foglal magába. A díjlovaglást a díjlovagló négyszögben kell teljesíteni. A terepverseny négy szakaszból áll. Az első és harmadik szakasz ösvényeken, utakon keresztül vezet. A második szakasz az akadályverseny-pálya (Steeple-Chase), míg a negyedik szakasz a terepakadálypálya (Cross). A military harmadik eleme az ugróversenyszám.

Lovaspóló:

A póló kezdetei, mint minden nagyszerű dologé, az idők homályába vesznek, de az bizonyos, hogy már időszámításunk előtt évszázadokkal játszották Perzsiában, ahonnan elterjedt egész Ázsiaba, főként Tibetbe, Indiába, Kínába és Japánba.
A pólót az Indiában állomásozó angol tisztek fedezték fel a modern kor számára 1850 körül. Első klubjukat 1869-ben alakították Angliában.
Innen kezdve a póló világszerte hódít, legtöbben Argentínában, az Egyesült Államokban, Nagy Britanniában, Ausztráliában, Mexikóban és Indiában játszák.
Európában századunk eleje óta ismert és népszerű, a II. Világháborút megelőzően (pl.: az 1936-os berlini olimpia műsorán is szerepelt, ahol a magyar csapat kitűnő eredményt ért el) egész Európában és Magyarországon is rengetegen űzték.
Nyugodtan állíthatjuk, hogy a póló ma világszerte reneszánszát éli.

A magyar lovaspóló újjászületésének története

1993-ban két Amerikát megjárt magyar ötlete nyomán néhány lelkes lovasember újjáalakította a nagy hagyományú Budapesti Polo Klubot.
Rövid hányattatás után állandó helyet teremtettek a játék számára a Káli medencében, Szentbékállán - az egyik alapító tag, Dvoracsek György vezetésével - a magyar pólósok.
1997- ben az első nemzetközi mérkőzés megrendezése óta, itt nyílt rendszeres lehetőség az új játékosok csatlakoztatására, a játék elsajátítására, gyakorlására és hétvégénként a klubmérkőzések lebonyolítására.
A terület adottságai révén, záloga lehet a honi pólósport fejlődésének.

A lovak

Világszerte speciálisan pólóra, elsősorban Argentínában tenyésztett ú.n. polopony- t használják, amely a helyi criollo fajta és az angol telivér keresztezéséből fejlődött ki.
Az ideális pólóló rendkívül engedelmes, gyors, robbanékony és fordulékony, nem ijedős és "érti" a játékot.
Ez csak több éves edzéssel és speciális iskolázással érhető el.
A lovak egy meccsen maximum két chukkert játszhatnak, közbeiktatott pihenővel.
A csapat sikere nagyban a lovakon múlik. Jelenleg Magyarországon tisztavérű angol telivért is használnak, mely fajta szintén bizonyította rátermettségét erre a sportra.

Pálya, felszerelések, szabályok

A pólót eredetileg szabadtéren játszák, kb. 270m x 150-180m-es pályán (300yard x 160-200 yard).
A kapukat, amelyek 7,3 m (8 yard) szélesek, a pálya két végén állítják fel.
A fedettpályás (indoor) pólót, erre alkalmas arénákban, fedett lovardákban játszák, előnye, hogy nem függ az időjárástól, könnyebben áttekinthető, követhető, látványosabb a nézők számára. Itt a pályaméret ideális esetben min. 90x45 méteres.
Szabadtéren kb. 8 cm átmérőjű 150g súlyú, préselt fa vagy műanyag labdát használnak.
Az indoor-labda bőrből készül és felfújható, kb. 12 cm átmérőjű.
Az ütő: feje keményfából készül, a nyél bambusz, vagy rugalmas műanyag. Hossza 119-137 cm között változik. A hosszt a játékos a ló magasságához választja.
Kötelező védőfelszerelés a sisak, a térdvédő, a lovak lábára puha fásli (bandázs).
Tilos éles szögben nekirohanni az ellenfélnek, vagy egyébként veszélyes módon játszani.
Ezeken a kereteken belül engedélyezett a másik játékos lóval és testtel való leszorítása, "lelovaglása" (ride off).
Az indoor játék során megengedett a (lovarda széleit borító) palánk használata a "mandíner", sőt, éppen ez jelenti az egyik érdekességét.
Szabadtéren 4, fedettpályán (pályamérettől függően) 2-3 fős csapatok vannak.
A meccs hét perces részekből u.n. chukkerekből áll. Szabadtéren 4-6, fedettpályán 2-3 chukkert játszanak.
Döntetlen állás esetén a "hirtelen halál" dönt, vagyis az elsőként gólt elérő csapat nyer.
A játékosok besorolása tudásszint és eredményeik alapján -2-től +10-ig terjed (handicap vagy rating). A magasabb handicap jobb játékost jelöl.
A modern pólóban a legjobb játékosoknak az argentinokat tartják.

Western lovaglás:

Amerika a western lovaglás hazája. A lovaglás a korai úttörők számára elengedhetetlenül fontos volt. Megélhetésük a lovaktól függött. A szállítás, az élelem, a vadászat és később az óriási marhacsordák felügyelete mind-mind a lovaglással volt kapcsolatban. Kényelmesen kellett ülniük, hiszen hosszú órákat töltöttek a nyeregben. Ugyancsak szükségük volt olyan lovakra, amelyek gyorsak, készségesek, emellett nyugodtak és könnyen kezelhetőek voltak. Az azokban az időkben elsajátított szakértelem – melyet a lónak és a lovasnak egyaránt meg kellett tanulnia – alkotja a mai western lovagló versenyek alapjait. A western lovaglásnál a szokásosnál hosszabb lábtartást alkalmazunk. A szárat egyik kezünkben tartjuk, a másikat szabadon hagyjuk, hogy a lasszóval elfoghassuk a marhát vagy lőhessünk, stb. A lovat főként tartásunkkal és súlyunkkal irányítjuk, nem annyira a kezünkkel és a lábunkkal. A western lovaktól nem kívánnak semmilyen felizgatottságot. Ellazultan mozog, könnyed és kiegyensúlyozott módon, miközben a lovas úgyszólván lazán lógatva tartja a szárat. A szár súlya inkább segítségnek számít, semmint kapcsolatnak a ló szájával. A western lovagló versenyek mindent próbára tesznek – attól kezdve, hogy érzi a ló a lovasát, milyenek a képességei, a teljes reining-feladatoknál (reining a western lovaglás „díjlovaglása”), mennyire ügyes a marha kiválasztásában és irányításában és hogy mennyire tehetséges a versenyzésben a hordók között. A versenyszámban világ- és európa bajnokságokat rendeznek és számtalan regionális nemzeti sporteseményeken lehet versenyezni.
Sok western lovas komoly nevet szerez magának a sportágban. A lovagló stílusok mellett „vadnyugati” jártasságokat is gyakorolnak, például a lasszózást, az ostorpattintást, a kés és a fejszedobálást, a pisztoly és a puskapörgetést. A western nyeregben még a legtartózkodóbb lovas fantáziája is meglódul.

A western lovaglás lova

Minden ló gyakorolhatja a western lovaglást, de nem mindegyik rendelkezik megfelelő vérmérséklettel és tulajdonságokkal a western stílusú versenyekhez. Az amerikai quarter horse népszerű a versenyek körében, gyorsasága, állóképessége, intelligenciája, fürgesége és örökölt „marhaérzéke” teszi sikeressé. Más amerikai fajták, mint az appaloosa, paint és a pinto is gyakran használatosak, de bármelyik ló rávehető a western lovaglásra, amely természetes egyensúlyérzékkel és fürgeséggel rendelkezik és megtanítható, hogy érzékenyen reagáljon a súly és a tartás segítségeire és amely kezesen reagál a szokásos angol stílusú lovaglás kéz és lábtartásaira.

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat