Fríz
Ez a szeretetre méltó, pompás fekete ló nagyrészt szokatlan, büszke fejtartásának köszönheti a szépségét. A fríz lovak nagyon drágák, de hódolóik mindenre készek, hogy sajátjuknak tudhassanak egyet.
A mai fríz őseit az elsők között háziasították Európában. A II. században, a Hadrianus római császár idején szolgáló fríz katonákkal már ezek a lovak is részt vettek a nagy-britanniai hadjáratokban. Bizonyos szakemberek szerint a shire fajta elődei is ezek a lovak voltak. A fríz lóállományt a 16-17. században andalúz ménekkel keresztezték. Ennek köszönhető, hogy a fajtát ma a melegvérűek között tartják számon. A fajtát, az andalúz hatás ellenére főként a mezőgazdaságban hasznosították, de a frízek a spanyol hatás következtében egy idő után túl könnyűvé váltak ahhoz, hogy továbbra is érdemes legyen őket a gazdaságban dolgoztatni. Ekkor már elterjedt a groningeni fajta is, amely kiváló munkaló volt. A fríz emiatt majdnem kihalt az 1900-as években elején: mindössze három fedezőmén maradt meg. A gyönyörű feketék kedvelői azonban sikeresen regenerálták a frízt, és az 1900-as évek második felében a fajta addig ki nem használt tulajdonságai is előtérbe kerültek.
A fríz ló máig megőrizte fajtája ősi jellegzetességeit, kitartását és kiegyensúlyozottságát. Elismerésre méltó testfelépítése, robusztus megjelenésű, a betegségekre, huzatra, nagyon érzékeny lófajta. Egészséges, dinamikus mozgású. Térölelő, lendületes jármódja, vérmérséklete, mozgékonysága, a hátsó lábak tolóereje és az ügetésben megmutatkozó erőteljes térdmunka rendkívül magával ragadó. A kis termetű fríz ló korrekt gerincvonalát jól hangsúlyozza az ívelt és büszkén hordott nyak, amely fejlett, széles mellkasba és erős, hosszú vállakba megy át. A far csapott, a mar kidomborodó, a fej hosszú, de nemes. A szemek nagyok és élénk pillantásúak, a fülek mozgékonyak, finom szabásúak. A törzs tömeges, erős és mély. A hát rövid, íve kissé megtört. A sörény és a farok szőre sűrű, hosszú, enyhén hullámos, ritkítani vagy befonni csak ritkán szokták. A végtagok rövidek, erősek, jó csontozatúak. Hosszú, sűrű bokaszőre van. A paták kemények és jól formáltak. Megsínyli a (gyakori) ló, lovas, élőhely változást.
A fríz, spanyol őseiből adódóan sok mindenben hasonlít a lipicaira: mindkét fajta erős farral, természetes feligazítottsággal és magas, akciós mozgással rendelkezik. A frízek a lipicaihoz hasonlóan megtaníthatók nagydíj szintű díjlovas feladatokra, és képesek teljesíteni a föld feletti iskola nehéz gyakorlatait is. A fríz emellett jó minőségű ügetéssel is rendelkezik, amely keresetté teszi a fogathajtásban is. Hámoslóként elsősorban bemutatókon szerepel, a hagyományos holland fogatban (Sjees). Mesébe illő külleme és intelligenciája miatt cirkuszi lóként sem ritka. Karaktere és emberhez való ragaszkodása hobbicélokra is ideálissá teszi.
A 20. század elejéig a frízek fele pej volt, ma viszont kizárólag fekete frízeket tenyésztenek tovább. Ezek általában jegytelenek: a fehér csillag a homlokon az egyetlen jegy, ami engedélyezett. A fajta egyedei ragaszkodnak az emberhez, mégis rosszul viselik a büntetést: nem ritka, hogy hónapokig nem nyerik vissza a bizalmukat, ha bántják őket. Egygazdás ló. A gazdáját mindenen keresztülsegíti, vigyáz rá, nagyon ragaszkodik hozzá. Ha jól bánnak vele nagyon hálás, gazdája hangját bármikor felismeri hangos nyerítéssel, üget, illetve vágtázik hívójához.
Shire
A középkori angol csatalovak leszármazottja, a világ egyik legnagyobb lófajtája.
A rómaiak által is nagyra tartott brit hadiló, illetve a belőle kialakult, a középkori írók által "Nagy ló"-nak nevezett fajta leszármazottja.
Angliában 1154-től II. Henrik uralkodása és Erzsébet uralkodása (1558) között nagy hangsúlyt fektettek a lóállomány létszámának és a lovak méretének a növelésére. A páncélos lovagok nagy teherbírású lovakat igényeltek.1535-ben és 1541-ben törvényekkel tiltották a 152 cm-nél alacsonyabb lovak továbbtenyésztését, illetve a lovak exportját.
A lovagkor letűnése után új szerepben tűnt fel a ló, ekkor a kereskedőknek volt szükségük hatalmas mennyiségű erős, nagy munkabírású lóra.
Lincolnshire and Cambridgeshire területén kötötték az első üzleteket a fajtával, majd innen lassan elterjedt az egész országban.
A fajtaszövetség 1878-ban alakult meg. Kezdetben Angol kocsilónak nevezték a fajtát, 1884-ben változtatták a nevét Shire-re.
A második világháború után drámai csökkenésen ment keresztül az állomány - a fénykor több milliós egyedszámával szemben az 1960-as évek elején már mindössze pár ezer darabot számlált.
Mivel a fajta jól használható fogatban, jól idomítható és tereplovaglásra is alkalmas, újra kezd elterjedni, most a szabadidőlovasok körében.
Andalúz
Az andalúz ló vagy spanyol ló a 20. század eleje óta „tisztavérű spanyol fajtának” (pura raza española) számít. Az andalúz kifejezés a fajta származási helyére utal, de ezt a nevet a köznyelv számos egyéb, nem tisztán tenyésztett, de a térségben élő egyedre is használja, ezért látták szükségesnek egy új, pontos név bevezetését. A fajtatiszta andalúzok neve előtt a PRE rövidítést szokták használni. Az elnevezés a spanyol Pura Raza Espanola rövidítése, ami tiszta spanyol fajt jelent.
A Kr. e. 4000-ben készült barlangrajzok tanúsága szerint az andalúz őseit már ebben az időszakban is lovagolták, ami a történelmi kutatások jelenlegi állása szerint azt jelenti, hogy ezeket a lovakat használták a világon először hátasként. A fajta, amely a Guadalquivir folyó vidékén alakult ki, egyes elméletek szerint a tarpán eredetű sorraira póni, az arab és a berber leszármazottja. Bizonyítható, hogy az andalúzt már Julius Caesar korában is idegen vértől mentesen tenyésztették. A spanyol ló számos uralkodót elbűvölt. Az andalúz szerelmese volt Caligula római császár, Oroszlánszívű Richárd, Nagy Frigyes és Napóleon is. Emellett szinte minden királyi és nemesi udvarnak elengedhetetlen résztvevője volt a spanyol ló vagy valamely olyan fajta, melyben spanyol vér is csörgedezik. Eredetük a 8. századra a mór időkre vezethető vissza. Az Ibériai-félszigetre került berber lovak és a helyi spanyol lovak keresztezéséből alakult ki. Más vélemények szerint az egykori numídiai-kárthágói lovak utódai. Az andalúziai lovaknak igen nagy befolyása volt az európai és amerikai lófajták kialakulására, mint a lipicai, kladrubi, frederiksborgi, oldenburgi, orlov és a criollo. Az első jelentős andalúz tenyészetet a córdobai ménes adta, melyet II. Fülöp, 1571-ben alapított meg. Egyik őse a sorraia póni, a vadló és a tarpán keverékéből származó fajta, a Római Birodalom kedvelt harci lova. Mai formáját a mór hódítás során a berber lovakkal való keresztezéssel nyerte el. A lovagkorban Európa szerte kedvelt harci ló volt. Tenyésztését az állami méneskönyv gazdája, a Jefatura de Cria Caballar szabályozza. A méneskönyvben számos ló őseit egészen az 1400-as években alapított Cartujano vérvonalig lehet visszakövetni. A 19. század elején az andalúzok tenyésztésének egy részét Pater D. Pedro Jose Zapata y Caro irányította. Az ő felügyelete alatt híressé lett zapata ménes egyedei jórészt feketék és pejek voltak. Ez az állomány nemesítette a portugál alter-realt. A lipicai, a Quarter Horse, az appaloosa, a Connemara, a Clevland Bay és számos más fajta tenyésztéséhez is felhasználták. Három fő vérvonala van: az ősi Carthausiai vérvonal, valamint a versenyzésre inkább alkalmas Escalera és Bohorquez.